Bőrápoló vizű termálfürdő Szlovéniában

A bőrápolószerekhez is használt paraffint tartalmaz az egyik szlovéniai termálfürdő vize. A fürdőhely mindössze 10 kilométerre van a magyar határtól.

A paraffin számos kozmetikumban megtalálható, hidratáló hatása miatt ugyanis kitűnő bőrápolószer, kifejezetten jól lehet vele kezelni például a berepedezett kézbőrt. Kevésbé ismert, de létezik olyan termálvíz, ami nagy mennyiségű paraffint is tartalmaz, méghozzá a szlovén-magyar határ közelében, Lendván (szlovénül Lendava).

A 11 ezer lakosú város a termálfürdőjéről ismert dél-zalai Lentitől kevesebb mint 20 kilométerre, az országhatártól pedig mindössze 10 kilométerre fekszik. Ugyan a magyar lakosság aránya ma már nem túl magas Lendván, de a helyi szálláshelyeken és a fürdőben beszélnek magyarul is.

Idén lesz 50 éve, hogy olajkutatás közben az említett, magas paraffintartalmú termálvízre bukkantak. Magát a Terme Lendava nevet viselő fürdőt egy üdülőközpont veszi körbe (ahogy a fenti képen is látszik), ahol többféle szálláshely közül lehet válogatni. A fürdő egyébként egész évben nyitva tart, kültéri és fedett medencékkel egyaránt rendelkezik.

A vizsgálatok szerint a lendvai gyógyvíz reumatikus és mozgásszervi betegségek, idegrendszeri problémák, nőgyógyászati gyulladások, valamint – éppen a paraffintartalom révén – számos bőrbetegség kezelésére alkalmas. Ugyanakkor azok is élvezhetik a víz bőrápoló, hidratáló hatását, akiknek nincsen komolyabb bőrbetegségük.

+ 1 tipp: van egy zárt Facebook csoportunk, ahol a termálfürdők programjait és akciót gyűjtjük össze. Amennyiben szeretnél csatlakozni, azt ide kattintva teheted meg.

Címkék: , , , , ,

Amennyiben nem akarsz lemaradni a fürdős hírekről, információkról, akkor ide kattintva találod a Facebook oldalunkat!

Tovább a blogra »