Két szezonális strandfürdő hamarosan áttér az egész éves üzemeltetésre, már megkezdődött a Széchenyi Gyógyfürdő felújítása és újjáépítik a pesterzsébeti jódos-sós vizű gyógyfürdőt. Korszerűsítik a Gellért Gyógyfürdő gépészetét és egy új fürdőegységet is kialakítanak, 2020-ra pedig a patinás Király Fürdő is megújul.
A következő négy évben 7 fürdőjét újítja fel a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. Összegyűjtöttük, hogy melyik fürdőben, mikor és milyen újdonságok várhatók. A fürdők egy részében hatalmas változások lesznek, az egyiket lényegében újjá kell építeni, némelyiknél viszont a vendégek számára kevésbé látványos – de annál fontosabb – gépészet újul meg.
Széchenyi Gyógyfürdő: ennél a fürdőnél kezdődött meg az említett gépészeti rekonstrukció. Közel 2 milliárd forintba kerül, másfél évig tart, de a látogatóknak nem kell üzemszünetekre számítaniuk. Ahogy Czinege Szilvia, a BGYH Zrt. értékesítési és marketing igazgatója egy friss interjúban elmondta: “arra kell csak számítani, hogy például egy-egy nap nem este 10-kor, hanem két órával korábban zár a fürdő”.
Paskál Strandfürdő: már zajlanak a munkálatok, amelynek révén a fürdő egész éves működésre tér át. Új fürdőépületet alakítanak ki, ahol tanmedence, babamedence, valamint termálmedence is lesz. A kültéri téglalap alakú medencéről leválasztják a rombusz alakút és az előbbit télen is üzemeltetni fogják. A strandi rész már májusban kinyit, az új fürdőépületet pedig a nyár folyamán adják át.
Palatinus Strandfürdő: már ennél a fürdőnél is megkezdődtek a munkálatok, a Paskálhoz hasonlóan a Palatinusnál is áttérnek az egész éves üzemeltetésre. Több mint 2 milliárd forintos beruházásról van szó. A fürdő – többek között – wellness részleggel bővül, a műemlék épületek homlokzatát az eredeti tervek szerint fogják felújítani, lefedik a termálmedencét. A teljes beruházással a jövő év elejére fognak elkészülni, viszont az említett interjúból kiderül, hogy ettől függetlenül idén nyáron megnyitják a strandi részt.
Csillaghegyi Strandfürdő: két ütemben újul meg a fürdő, az első idén ősszel kezdődik, a második pedig 2018 őszén. Új fürdőcsarnok épül 25×33 méteres úszómedencével, a régi “bunker épület” teljes felújítást kap, komplett wellness részleg kerül kialakításra. A 2018 őszén kezdődő munkálatok révén mindez kiegészül egy gyermekparadicsommal és szaunavilággal is.
Gellért Gyógyfürdő: 2017 szeptemberében megkezdődik a patinás fürdő gépészeti berendezéseinek a felújítása. Azaz hasonló munka veszi kezdetét, mint ami már a Széchenyi Gyógyfürdőben zajlik. Az 1,3 milliárd forintba kerülő fejlesztés kiegészül egy 800 millió forintossal, aminek keretében új fürdőegységet alakítanak ki a régi kabinok helyén.
Pesterzsébeti Strandfürdő: a különleges sós-jódos vizéről ismert fürdő sajnos évek óta zárva van. 2018 tavaszán fog megkezdődni a fürdő teljes rekonstrukciója: medencék felújítása, új medencék építése, régi épületek újjáépítése. Az egy évig tartó munkálatoknak köszönhetően egy egész évben üzemelő létesítménnyel fog bővülni a fővárosi termálfürdők köre.
Király Gyógyfürdő: a négy fennmaradt fővárosi törökfürdő közül a Király az utolsó ahol még nem történt átfogó felújítás, legutóbb az 50-es években nyúltak hozzá az épülethez. 2019 tavaszán, 1,5 milliárd forintból, több mint egy évig tartó munkálatok kezdődnek. A műemlék fürdő felújítása során fontos szerepet kap, hogy a létesítmény megőrizze a hagyományos jellegét. Emellett a fürdő szolgáltatásainak a köre is bővülni fog.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: