Rengeteg sikeres és kedvelt fürdő van az országban, de ezen a téren akad néhány kevésbé vidám történet is. A lehetőségeit elkalkuláló falu, túlméretezett fürdő, nem túl körültekintően felhasznált EU-s támogatás, az összedőlés szélén álló épület, illetve a fürdőüzemeltetésbe belefáradt tulajdonost is találni ezek között.
1. Dunaújvárosi Élményfürdő
Egészen pontosan Aquantis Élményfürdő, ugyanis a rövid működése során ezt a nevet viselte a létesítmény. A már évek óta zárva lévő fürdő esetén kissé optimistán számoltak a vendégforgalommal és az építéshez felvett bő 3 milliárd forintnyi hitel törlesztőrészleteit nem tudta fizetni az önkormányzat.
Az épület így visszakerült a bankhoz, onnan pedig a bedőlt ingatlanprojektjeiket kezelő céghez, amely már jó ideje nem tud rajta túladni. A 7622 négyzetméteres, 14 medencés fürdő jelenleg 950 millió forintos irányáron várja új tulajdonosát.
A Nagykanizsától 17 kilométerre fekvő Gelse település termálfürdőjéről egyszer már írtunk itt a blogon. Azóta nem sok minden történt, az egymilliárd forintnyi hitelből felhúzott fürdőt 2012-ben bezárták, mert nem volt rentábilis az üzemeltetése. Annyi változás azért van, hogy a Magyar Fejlesztési Bankhoz került át az épület tulajdonjoga, de ettől még nem nyitották meg. A település azt mindenképpen szeretné elérni, hogy legalább az uszodát beüzemelhessék, hiszen így biztosítható lenne a helyi és a környékbeli gyerekek úszásoktatása.
Még mindig Zala megyében járunk, egészen pontosan a Zalaegerszegtől délre 26 kilométerre lévő Pusztaszentlászlón. Az előzőekhez képest azért reménytelibb helyzetben van a fürdő, ugyanis nem egy túl nagyot álmodó önkormányzat szüleménye. A magántulajdonban lévő termálstrandot 2009-ben nyitották meg. 2012-ben pedig egy fedett résszel bővítették, akkortól kezdve elvileg egész évben üzemelhetett volna, de megmaradt szezonálisan működő fürdőnek.
2016 tavaszán azonban a törzsvendégek hiába várták a fürdő megnyitását. A megyei napilapnak annyit nyilatkozott a tulajdonos, hogy kiölték belőle a motivációt, ezért nyugdíjba megy és a fürdőt sem akarja már működtetni. 660 millió forintos irányáron meg is hirdették eladásra a pusztaszentlászlói fürdőt.
Reményt keltő az a hír, hogy állítólag új gazdára talált a fürdő és talán meg is nyitják idén, bár hivatalos információ erről még nincsen.
UPDATE: időközben kiderült, hogy valójában nem került új tulajdonoshoz a fürdő. Továbbra is eladó, immár 550 millió forintos áron.
Csak két évet működött és már több mint tíz évvel ezelőtt lakat került a termálfürdőre. A 70-es években is működött fürdő ezen a területen, 2004-ben pedig egy új létesítményt nyitottak meg, de nem sokáig tudták üzemeltetni. Egy darabig úgy tűnt, hogy újból megnyithat a fürdő, ráadásul egy szállodával kibővítve, az új tulajdonos még uniós forrást is szerzett az elképzeléséhez, ám ezt a pénzt végül nem használták fel. Jelenleg nem tudni, hogy mi lesz a fürdő és a fejlesztési tervek sorsa.
A patinás fővárosi törökfürdőre alapozva a 2000-es évek elején fogtak egy nagy volumenű beruházásba. A cél nem pusztán a régi fürdő felújítása volt, hanem az is, hogy egy nívós szállodával bővüljön az épület. Egy egyébként nem hülyeség, hiszen szállodát és fürdőt egyszerre üzemeltetni jobb üzlet, mint szólóban fürdőt.
Bár jelentős csúszással, de a fürdő-hotel komplexum felépült, viszont egy napot sem üzemelt mindenféle szövevényes okok miatt. Körülbelül másfél hónaponként lehet olvasni egy új hírt a Rácz Fürdőről, amiben a helyzet közeli megoldását jövendölik, de még az egyikből sem lett semmi. Az épület így immár 6 éve áll kihasználatlanul.
Szálloda és a külső vendégek által is látogatható termálfürdő volt egyszerre a Liget Hotel. A sokat emlegetett “szálláshely is kell a fürdő mellé” modell azonban valahogy itt nem működött jól, így az 1990-ben megnyitott Liget Hotelt 2015 márciusában bezárta a tulajdonosa. Az épület eladó 450 millió forintért, de a termálkút hasznosítási joga az önkormányzatnál van. A logikus ezért az lenne, ha a város venné meg a fürdő-hotelt. A legfrissebb infó ezzel kapcsolatban az, hogy az önkormázat meg is venné a fürdőt, de sokallják az árát.
Szlovák fürdőről van szó, de csak 60 kilométerre fekszik a határtól, ezért sokan látogatták Magyarországról is. Nekik mázlijuk volt, hogy nem dőlt rájuk az épület… A 2007-ben, nagyrészt uniós forrásból megépült fürdőnél ugyanis elképesztő építési hiányosságokat követtek el. Erre viszont csak 2015-ben derült fény, s még abban az évben a hatóságok be is záratták a fürdőt.
Gond van az acélszerkezettel, a csúszdákkal, az alapozással, de még a termálkúttal is, ami nem ad kellően meleg vizet. Komolyan felmerült, hogy inkább le kellene bontani az egész épületet, viszont ekkor vissza kellene csengetni az EU-s támogatást. A felújítás pedig hatalmas beruházást igényel.
A Bumm.sk még tavaly év végén arról írt, hogy belevágnak a felújításba, de ez elhúzódhat 2019-ig is és még semmi sem biztos. Mondjuk nagy összegben nem fogadnánk arra, hogy valaha is megnyithat a fürdő.