-
Jó 60 évvel ezelőtt építettek két termálmedencét, majd átadták azok hasznosítását a helyieknek.
-
Egy furcsa fürdős sztori.
A hazai termálfürdők keletkezéséhez olykor meglehetősen különös történetek kapcsolódnak. Így van ez a Cserkeszőlőn található fürdővel is. Az 1940-es évek elején a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. szakemberei kezdtek kőolaj után kutatni a Tiszakürt külterületén lévő Kisasszonyszőlő nevű településrészen. Egyes források szerint 1942-ben, más források szerint 1943-ban találtak is valamit, de nem olajat, hanem termálvizet. A második világháború alatt sok hasznát nem vették az igen forró – 92 Celsius-fokos – víznek, ezért elzárták a kutat. 
Az árkokban csordogáló termálpatakból pedig kedvelt fürdőzési hely lett, pláne, hogy “fürdőhely” felkeresése után sokan a reumás és egyéb panaszaik enyhüléséről számoltak be.
1951-ben Kisasszonyszőlő elszakadt Tiszakürttől, az új település a Cserkeszőlő nevet vette fel. 1955 május elsején pedig megnyitották az termálfürdőt. 
Arról viszont semmilyen információt nem találtunk, hogy anno a Tisza Cipőgyár hogyan került kapcsolatba a fürdővel. Vállalati üdülésekhez használták volna a Martfűtől 26 kilométerre lévő termálfürdőt? S ha igen, akkor végül miért hátráltak ki belőle?
Ha van esetleg erről információja, akkor írja meg kommentben. Manapság egyébként így néz ki a Cserkeszőlői Termálfürdő, ahogy a lenti fotókon látható. S szerencsére Cserkeszőlőn szálláshelyekből sincs hiány.





Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: