Termál & Fürdő

Termálfürdős tippek a két ünnep közötti időszakra

Termálfürdőbe mennél a két ünnep között, de nem tudod, hogy melyiket válaszd? Adunk néhány tippet.

Karácsonykor, szilveszterkor, vagy éppen január elsején sok fürdő nem, vagy csak rövidebb nyitvatartási idővel működik. A két ünnep közötti időszakban viszont a fürdők többsége nyitva tart. Sőt, mivel tanítási szünet van és ilyenkor megnő a vendégforgalom, ezért sok helyen hosszabb nyitva tartással várják a vendégeket. Ilyen pocsék, ködös időben már csak hangulatjavítás miatt is jó döntés lehet ellátogatni valamelyik termálfürdőbe, ezért összegyűjtöttünk néhány tippet az ország mindegyik részéből.

Budapest – Dandár Gyógyfürdő

A Dandár utcában, a Zwack gyár közelében lévő fürdő amolyan titkos budapesti tippnek is tekinthető. A külföldiek még nem fedezték fel, a belépőjegyeik árai is kedvezőek. Tavaly óta pedig már egy kültéri medencével is rendelkeznek. További érv lehet a Dandár mellett, hogy a Tudatos Vásárlók Egyesülete által a közelmúltban készített fürdőteszt alapján a legjobb fővárosi fürdőnek bizonyult. A fürdő a két ünnep között 8-tól 18 óráig, szilveszterkor 6-tól 18 óráig, január elsején pedig 10 és 18 óra között tart nyitva.

dandargyfCeglédi Gyógyfürdő

Sokan talán nem is tudják, hogy a Pest megyei településen egy egészen nagy fürdő működik, bár a külső medencék csak a nyári strandszezonban üzemelnek. Jelenleg a fedett részben élménymedence, két gyógyvizes ülőmedence, gyermekmedence várja a vendégeket. A fürdő a két ünnep között megszokott módon, azaz 10-től 19 óráig, az év utolsó napján 10 és 14 óra között, 2016 első napján pedig 11 és 19 óra között tart nyitva.

cegledigyfDebrecen – Aquaticum Élményfürdő

Az Aquaticum mediterrán élményfürdő részlege a családosok számára lehet jó választás. A hangulatos létesítményben úszómedence, fokozatosan mélyülő hullámmedence, gyermekmedence, 3 éves korig használható bébimedence, jacuzzi, ötféle csúszda, valamint egy játszóház is található. A fürdő a két ünnep között 10-től 21 óráig, december 31-én 10 és 16 óra között, január elsején pedig 10 és 21 óra között tart nyitva.

aquaticummfgyEgerszalók – Saliris Resort

Nem olcsó fürdő, viszont megéri az árát, hiszen összesen 17 medence található itt, amelyek teljes vízfelülete 1900 négyzetméter. Nagyon szimpatikus kezdeményezés, hogy a honlapjukon elérhetővé tettek egy telítettség barométert, ami százalékosan jelzi, hogy mekkora a zsúfoltság a fürdőben. Amennyiben ez valóban pontos értéket mutat, akkor nagyon hasznos újítás és más fürdők is bevezethetnék. A fürdő 10-től 20 óráig tart nyitva, 31-én 17 órakor zárnak, január elsején pedig a megszokott 10 és 20 óra közötti nyitva tartásra térnek vissza. (Lent: H. Szabó Sándor fotója)

Egerszalók gyógyvízHarkányi Gyógyfürdő

A klasszikus gyógyfürdőket kedvelőknek lehet jó választás a kénes gyógyvizéről ismert Harkányi Gyógyfürdő. A közelmúltban befejezték az egyik fedett medence karbantartását, így az év végén nagyobb kapacitással működnek. Ráadásul a két ünnep között minden nap szauna ceremóniákat is tartanak. A fürdő 26. és 30. között 9-től 20 óráig, 31-én 9 és 14 óra között, elsején pedig 14-től 20 óráig lesz nyitva.

Harkányi gyógyfürdőKomárom – Brigetio Gyógyfürdő

A Komáromi Gyógyfürdő idén vette fel a Brigetio (ejtsd: brigéció) nevet. A fürdőben beltéri úszómedence, gyógymedence és jacuzzi is működik. Akik szeretnek télen is kültéri medencében fürödni, azoknak jó hír, hogy a nagy szabadtéri gyógymedence egész évben üzemel. December elején pedig megnyitották a felújított belső szaunákat. A két ünnep között 9-től 20 óráig, 31-én 9-től 14 óráig, január elsején pedig 12 és 20 óra között lesznek nyitva.

brigetiogyfZalakarosi Termálfürdő

Aki biztosra akar menni, annak a Zalakarosi Termálfürdőt érdemes választania. A téli időszakban is nagy a fürdő fedett kapacitása. Akár gyógyvizes ülőmedencét, akár élménymedencét keresünk, itt megtaláljuk a számításunkat. A gyerekek sem járnak rosszul, hiszen télen is működik a fedett gyermekvilág. A két ünnep között 9-től 19 óráig, 31-én 9-től 18 óráig, elsején 10-től 19 óráig lesznek nyitva. December 29-én és 31-én pedig egy-egy bulival egybekötött éjszakai fürdőzést is tartanak.

zalak-gyermek

Amennyiben nem akarsz lemaradni a fürdős hírekről, információkról, akkor ide kattintva találod a Facebook oldalunkat!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!