Termál & Fürdő

Innen ritkán láthatod a termálfürdőket

Különleges felvételek a hazai termálfürdőkről. Akár saját magadat is felfedezheted némelyik fürdős videón. Néhány évvel ezelőtt a légi felvételek még igazi kuriózumnak számítottak. Az elkészítésük sem volt egyszerű, a kitűnő légi fotóiról ismert H. Szabó Sándornak például rendőrségi helikopterekre kellett felkéredzkednie, hogy elkészíthesse a fotóit. A HD kamerás drónok elterjedése óta azonban a légi felvételek,… Tovább »

Amikor a 10 forintos fürdőbelépő már drágának számított

Tudtunk élni a 70-es években, a nyári kánikula idején a fürdőkben szinte mozdulni sem lehetett. A legmenőbbek kisrádióval jártak strandolni. A KSH adatai szerint 1970-ben 2200 forint volt a havi átlagkereset, az évtized végére pedig ez 3800 forintra nőtt. Azaz pár évet azért kellett spórolni egy 1200-es Ladára, amit akkortájt 80 ezer forint körüli áron… Tovább »

Termáltó a Balaton közelében, ahol nem szabad fürdeni

Azonban ez a tilalom nem zavar senkit. Furcsa, ugye? Gyorsan el is magyarázzuk, hogy miért van ez. A Balaton délnyugati csücskétől majdnem pontosan 20 kilométerre fekszik Zalakaros. Aki nem repülővel közlekedik, annak talán a légvonalbeli távolságnál praktikusabb információ, hogy Keszthelytől közúton nagyjából 30 kilométert kell autózni. Zalakaroson nem is olyan régóta egy termáltó is található,… Tovább »

25 éves lett az egyik termálfürdős üdülőhely

A termálfürdő nagyobb múltra tekinthet vissza, mint maga a település, ami pont 25 évvel ezelőtt önállósult. Ugyanaz a szakember talált itt termálvizet, aki Hajdúszoboszlón is. 1200 adag babgulyást főztek szombaton Jász-Nagykun-Szolnok megyei Berekfürdőn. Az apropót az adta, hogy 25 évvel ezelőtt, 1992 júliusában nyilvánították önálló településsé Berekfürdőt, az 1200 adag pedig a község lakosainak számára… Tovább »

17 éve ilyen volt az egerszalóki termálfürdő

A termálfürdő még a 2000-es évek elején sem volt rendesen kiépítve, ugyanakkor pont ez adta meg a varázsát. Felvételek a régi egerszalóki fürdőről. Talán egyik termálfürdő sem változott rövid idő alatt olyan sokat, mint az egerszalóki. A 60-as években találtak az Eger közelében fekvő település határában termálvizet, az évek során pedig egy különleges “vadfürdőt” alakítottak… Tovább »

Itt találod a legmagasabb kéntartalmú gyógyvizet

Most megtudhatod, hogy melyik hazai gyógyfürdő vize tartalmazza a legtöbb ként. Valamint azt is, hogy mi a jó a kénben. Magyarországon jó néhány kénes gyógyvíz található, ráadásul szinte az ország minden részén van ilyen fürdő – Kapuvártól kezdve Budapesten át Bogácsig. Kénesnek egyébként azok a vizek számítanak, amelyeknek szulfidion-tartalma meghaladja a literenkénti 1 milligrammot. A… Tovább »

Termálmedencét épített a Tisza Cipőgyár

Jó 60 évvel ezelőtt építettek két termálmedencét, majd átadták azok hasznosítását a helyieknek. Egy furcsa fürdős sztori. A hazai termálfürdők keletkezéséhez olykor meglehetősen különös történetek kapcsolódnak. Így van ez a Cserkeszőlőn található fürdővel is. Az 1940-es évek elején a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. szakemberei kezdtek kőolaj után kutatni a Tiszakürt külterületén lévő Kisasszonyszőlő nevű településrészen. Egyes… Tovább »

Fürdők különleges csúszdával: van 4 tippünk

különleges csúszda Némelyik fürdőben elképesztően jó a csúszdás kínálat, de ezeknek meg is kérik az árát. Csúszdás fürdőtippek árakkal. A fürdők látogatóinak egy részét hidegen hagyják a csúszdák, viszont sokak számára meg éppen elengedhetetlen elemei a fürdőzésnek. Többször is hallottuk már, hogy valaki kifejezetten az alapján választ fürdőhelyet, hogy van-e csúszda. S nem is akármilyen, hanem óriáscsúszda… Tovább »

80 éve ez volt Budapest legmenőbb fürdője

Elképesztően nagy strandmedence, újdonságnak számító hullámmedence. Nem csoda, hogy színészek és diplomaták is előszeretettel látogatták a Palatinus Strandfürdőt. A fürdő mostani felújításakor is a 80 évvel ezelőtt készült tervekhez nyúltak vissza. Régi fotók a Palatinusról, a furcsa úszóleckétől kezdve a Pepsi Cola feliratú napernyőkig. Új bejárat és új központi öltözőépület, vendéglő és a hatalmas csodának… Tovább »

Madicsa-fürdő: létezik is, meg nem is

Mind a mai napig Madicsa-fürdő néven ismert az a terület, ami régen kedvelt fürdőhely volt. Lehet-e még itt fürdeni? Kis patak, azon egy híd, a hídon belül pedig két forrás, a közelben egy romos épület. Egy botra akasztott műanyag vödörrel lehet a bugyborékoló forrásból vizet meríteni. Ezek láthatók a poszt végén beágyazott, nemrég készült videón…. Tovább »

Egy tanár kísérletezett a Hévízi-tónál

Egy aktív szakmai életet élő keszthelyi tanárember fontos kísérletbe kezdett Hévízen. Sikerült neki az, amivel az elődei kudarcot vallottak. Lovassy Sándor 34 éves korától, 1889-től volt a keszthelyi Mezőgazdasági Akadémia tanára. Meglehetősen sokrétű és aktív szakmai életet élt. Botanikus kertet létesített, meteorológiai megfigyeléseket végzett, és számos ornitológiai kutatás is fűződik a nevéhez. Nem véletlen, hogy… Tovább »

Ilyen kicsi termálfürdő nincs, és mégis van

Szuloki termálfürdő Meleg vizes kismedencéből és sportmedencéből válogathatnak a szuloki termálfürdő vendégei. Ez már bővülés, mert az elmúlt években csak a kismedence működött. A bő 600 lakosú Szulok község Somogy megyében, Barcs közelében található. A településen régóta működik egy minitermálfürdő. Nem önmagában, hanem – a 90-es évek óta – egy kempinghez kapcsolódva. Sokáig egyébként kérdéses volt a… Tovább »

Barlangfürdők: Demjénbe vagy Miskolctapolcára menjünk?

A két hazai barlangfürdőt hasonlítottuk össze. Melyiket érdemes választani? Melyiken mit szoktak kritizálni? Melyik olcsóbb? Hosszú éveken át a barlangfürdő szó egyet jelentett Miskolctapolcával. Nem csoda, hogy ennyire összeforrt a Miskolchoz tartozó üdülőhely és a kifejezés, hiszen 1959-ben, azaz 58 évvel ezelőtt nyitották meg a barlangfürdőt a látogatók előtt. Egyébként már jóval azt megelőzően is… Tovább »

Ezek Izland legrondább termálfürdői

Valakinek végre ki kell mondani, hogy az izlandi termálfürdők egyáltalán nem szépek. A sok ronda fürdő közül is kiemelkedik néhány nagyon kiábrándító. Izlandon rengeteg termálfürdő, illetve természetes termálforrás található. Persze ez nem azt jelenti, hogy ezek a fürdők vonzóak lennének. Akik tájékozódtak már ebben a témakörben, azok tisztában vannak vele, hogy az izlandi termálfürdők alapvetően… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!